Így harcolnak a civilek a kormány agymosása ellen

Így harcolnak a civilek a kormány agymosása ellen

Nyomtass te is címmel a régi szamizdatot idéző kezdeményezést indítottak útjára a civilek. A kormánypropaganda ellen naponta összeszerkesztett és tördelt hírválogatással lendülnek támadásba, amit bárki kinyomtathat és terjeszthet.

Monthly Archives: július 2017

Mindent szabad

Mindent?

Máté G. Péter. A negyvenes, láthatóan jól szituált férfi egy nála idősebb hölggyel, talán egyik rokonával tért be a tóparti étterembe. Az idő éppen csak dél felé járt, a vendéglőben alig páran fogyasztották korai ebédjüket.
   A pincér udvariasan köszöntötte a vendégeket és miután kiderült, hogy ebédelnének, elindult az étlapért. Ekkor szólt jó hangosan a pincér után a szép és drága német gyártmányú autóval érkezett vendég – azzal, amelybe a közbeszéd szerint még csak irányjelzőt sem szerelnek a gyártósoron, mert akinek ilyen kocsira futja, úgysem szokott indexelni – és hangosan letegezte az amúgy nem éppen kisfiú korú felszolgálót.

Share Button

Gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt uniós pénzekből parkolók épülnek

Fehérvár is feketelistán.

A legújabb, 2014-2020 közötti időszakra szánt uniós támogatási programok egyike az úgynevezett Fenntartható városi közlekedés, ami számos pályázati kiírásban támogatja sok milliárd forinttal a gyaloglás, a kerékpározás és a közösségi közlekedés fejlesztését Magyarország városaiban.  – Elvileg. A valóságban ezzel szemben a kiírásban jól elrejtett lehetőségekre („közlekedésbiztonsági fejlesztések”, parkolófejlesztés forgalomcsillapítás részeként) építve egyes önkormányzatok a forrás céljával teljesen ellentétesen parkolóházakra és turbókörforgalmakra fordítják ezeket az összegeket. (A Kerékpárosklub elemzése Debrecen, Érd, Székesfehérvár, Nyíregyháza, Veszprém, Győr rossz példáiról.)

Share Button

Meghalt Ütő Endre

Búcsú!

80 éves korában rövid szenvedés után hunyt el a Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház egykori főigazgatója. Utolsó éveit Többnyire Lovasberényben töltötte. 

Share Button

Gyanúsított lett a férfiből, aki visszakérte adóját a NAV-tól

Röhej!

Gyanúsított lett a dunaújvárosi Szentesi Kálmánból, amiért tiltakozott a közpénzek lenyúlása ellen. Szentesi Kálmán az a magyar polgár, akinek elege lett abból, hogy az általa befizetett adó, a magyar állam hathatós közreműködésével, elveszíti közpénzjellegét. Tiltakozásul a kormány által vezérelt korrupció ellen, 2016-ban visszakérte a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a 2015-ben már befizetett személyi jövedelemadója egy részét, összesen 1.361.751 forintot. A NAV azonban vagy nem értette a tréfát, vagy nem szerette, ugyanis 408 ezer forintos bírságot rótt ki rá –  közölte a Transparency International. A szervezet az Alkotmánybírsághoz és a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.

Share Button

Visszavettünk újabb hét Seuso-darabot

Gumicsont ezüstből.

Magyarországnak sikerült visszaszereznie a Seuso-kincsek páratlan fontosságú, felbecsülhetetlen leletegyüttesének második hét darabját – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a kormányülés szünetében. Éppen akkor, amikor a legrosszabb idők antiszemita hecckampányait idéző Soros György ellenes kampány  a nemzetközi botrányok sora után látványosan összeomlott. Az egybeesés és az időzítés nyilván nem véletlen.

Share Button

Ne kaphasson teret az antiszemita kampány – kéri az ismert jogász

Ezt itt ne!

Nyílt levélben kéri Galambos Dénes országgyűlési képviselőt egy dunaújvárosi jogász, hogy a városban ne hecceljenek a zsidók ellen. Nagy Viktor, aki a Helsinki Bizottság menekültügyi szakértőjeként és a Diakonie osztrák segélyszervezet jogászaként dolgozik, a húszas-harmincas évek kísértetiesen hasonló propaganda-kampányainak szörnyű következményeire figyelmeztet.

Share Button

Biciklis rendőrök a belvárosban

Nem lógnak meg előlük.

Székesfehérvár belvárosában kerékpáros rendőrök járőröznek a nyári időszakban.  

Share Button