Iskolázatlanság, szegénység, börtön

Iskolázatlanság, szegénység, börtön

Húsz éve nem volt ilyen kevés a főiskolás és egyetemista. A 2017/18-as tanévben 3700-zal kevesebben jártak főiskolára vagy egyetemre, mint az előzőben... Megjelent a Nyomtassteis! 24. száma!

Civil

A Párt ökle odacsap, ha köll – minek ilyenkor vacakolni törvényekkel?

A világ legjobb állásai.

Úgy látszik, hogy a kormánypárti klientúra embereivel feltöltött Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem csupán a Fidesz babérjaira törő Jobbikot akarja lehetetlen helyzetbe hozni azzal, hogy mondvacsináltnak tűnő indokokkal – például: ki mennyiért bérel irodást – brutális méretű bírságokat szab ki, hanem a többi ellenzéki pártot is. Most Juhász Péter, az Együtt – a Korszakváltók Pártja elnöke tett közzé oldalán egy videót, ahol magyarázatot próbált kapni.

Ez minket akár hidegen is hagyhatna, hiszen Juhász Péter fővárosi politikus, az Együtt pedig a dolgok jelen állása szerint be sem fog jutni a Törvényhozásba, de nem mehetünk el az ügy mellett szó nélkül.

Share Button

Te döntöd el, hogy hülyén halsz-e meg, cselédsoron végzik-e gyermekeid

Ne dőlj be!

Szokatlan üzenettel zárta az évet az Európai Parlament. A szervezet egy éve, 2016. november 23-i állásfoglalásában mutatott rá, hogy az EU, tagállamai és polgárai egyre nagyobb és módszeresebb nyomás alá kerültek az állami és nem állami szereplőktől – többek között a szomszédságukban található transznacionális terrorista vagy bűnszervezetektől – induló információs, félretájékoztató és félrevezető kampányok és propagandák kezelése tekintetében, amelyek célja, hogy aláássák magának az objektív tájékoztatásnak vagy az etikus újságírásnak a fogalmát, minden tájékoztatást részrehajlóan vagy a politikai hatalom eszközeként használva fel, és amelyek a demokratikus értékek és érdekek ellen is irányulnak…

Share Button

Iszkaszentgyörgy a „legkirályabb” falu

Gratulálunk!

Iszkaszentgyörgy nyerte a Magyarországi Falumegújítási Díj 2017. pályázatot. A hírt a település közvetlenül Karácsony előtt kapta. Ez azt is jelenti, hogy Magyarországot Iszkaszentgyörgy képviseli a jövő évi európai versenyen.

Share Button

Amikor az internet népe tesz igazságot

Ezt kifogta!

Hosszú hónapok óta  folyik a munka a Távírda utcában. Európai uniós pénzből. A polgárok türelme néha elfogy, de december utolsó napjaiban már látszott, milyen lesz a végső állapot. Egy szóval: érdekes.  Egyszóval: új, szép, de érdekes. A helyzete az internet népe röviden és ironikusan értékelte, rögtön mémet gyártott, ahol Cser-Palkovics András polgármester cuki kis horgászként éppen pecázni indul a „Tóvirda” utcán  – a részletekért kattintson a „Tovább” gombra!

Share Button

Csodálatos képek az eltűnt erdőről

Megkerült múlt

A biatorbágyi Szabó Ferenc, vagyis Fefe nyerte meg az Országalbum fotóversenyét e különleges képével. A fotó a biatorbányi tó 50 évvel ezelőtti bővítése során víz alá került több kilométer hosszú fasor maradványait mutatja be. Gratulálunk! (A Bicskei Szó nyomán.)

Share Button

Az Európai Bírósághoz fordul Kishantos

A magyar vidék igaza

A Greenpeace Magyarország segítségével az Európai Bírósághoz fordul a kishantosi biogazdaság, ugyanis nem ért egyet az Alkotmánybíróság (AB) tegnapi döntésével, amelyben az AB tanácsa december 6-án elutasította a Nemzeti Földalapról (NFA) szóló törvény, valamint az NFA-ba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló kormányrendelet egyes paragrafusai alaptörvény-ellenességének megállapítására és visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést.

Share Button