Iskolázatlanság, szegénység, börtön

Iskolázatlanság, szegénység, börtön

Húsz éve nem volt ilyen kevés a főiskolás és egyetemista. A 2017/18-as tanévben 3700-zal kevesebben jártak főiskolára vagy egyetemre, mint az előzőben... Megjelent a Nyomtassteis! 24. száma!

Hasznos

Te döntöd el, hogy hülyén halsz-e meg, cselédsoron végzik-e gyermekeid

Ne dőlj be!

Szokatlan üzenettel zárta az évet az Európai Parlament. A szervezet egy éve, 2016. november 23-i állásfoglalásában mutatott rá, hogy az EU, tagállamai és polgárai egyre nagyobb és módszeresebb nyomás alá kerültek az állami és nem állami szereplőktől – többek között a szomszédságukban található transznacionális terrorista vagy bűnszervezetektől – induló információs, félretájékoztató és félrevezető kampányok és propagandák kezelése tekintetében, amelyek célja, hogy aláássák magának az objektív tájékoztatásnak vagy az etikus újságírásnak a fogalmát, minden tájékoztatást részrehajlóan vagy a politikai hatalom eszközeként használva fel, és amelyek a demokratikus értékek és érdekek ellen is irányulnak…

Share Button

A semleges sem semleges

Vendégjegyzet.

Máté G. Péter ) Annyi gyalázatos esemény történik minden nap a nagyvilágban, hogy egy kicsit is érthetetlennek tűnő hírre már fel sem kapjuk a fejünket. A híradók mifelénk már úgyis csak kormánypropagandáról, vagy bűnügyekről, tragédiákról, balesetekről szólnak. Aztán egyszer csak jött egy hír, miszerint az USA eltörölte a netsemlegességet biztosító előírásokat. Nagy ügy, és akkor mi van?

Share Button

Három másodpercen múlt, hogy nem vágott agyon

Omlás a Gagarin téren

Hónapok óta okoz félelmet és fejtörést (szerencsére eddig nem szó szerint) a környéken lakóknak, ugyanakkor megoldhatatlan feladatot azoknak, akiknek a megoldáson kéne ügyködni – hűséges olvasó-helyzetjelentőnket kis híján agyoncsapta a leomló kőtábla a dunaújvárosi Gagarin tér egyik árkádjánál kedden. Mi jöhet még? – teszi fel a kérdést partnerünk, a Castellum.do.

Share Button

Ingyenes a parkolás Fehérváron az ünnepek alatt

Helyes!

Már december 18-án, hétfőtől, egészen 2018. január 1-ig, hétfőig díjmentes lesz a parkolás Székesfehérváron.

Share Button

Az Európai Bírósághoz fordul Kishantos

A magyar vidék igaza

A Greenpeace Magyarország segítségével az Európai Bírósághoz fordul a kishantosi biogazdaság, ugyanis nem ért egyet az Alkotmánybíróság (AB) tegnapi döntésével, amelyben az AB tanácsa december 6-án elutasította a Nemzeti Földalapról (NFA) szóló törvény, valamint az NFA-ba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló kormányrendelet egyes paragrafusai alaptörvény-ellenességének megállapítására és visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést.

Share Button

Amikor egy kép ezer szónál is többet mond

Az évszázad fotója

December 14-én felavatták Farkas Ferenc, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, érdemes és kiváló művész emléktábláját Székesfehérváron, a Hermann László Zeneiskola bejárati homlokzatán. Az ott készült kép az összes görbe fát megkoszorúzó kampányüzemmód minden jelét magán viseli. A klasszikus kérdést már föl sem kell tenni…

Fotó: www.szekesfehervar.hu

Share Button

Ismét a Szalki-szigeten a Rockmaraton

Maradnak!

A Rockmaraton helyszíne 2018-ban is Dunaújváros, a jelesül bevált Szalki-sziget lesz – a remek hírt a fesztivál hivatalos facebook-oldalán tették közzé. Yeaaahh! – adta hírül  a castellum.do.

Share Button

Újabb nyílt levél Galambos országgyűlési képviselőnek

Ocsmány, tudatos népbutítás

Bár a múltkori felvetésekre nem kapott választ a honatyától, ismét nyílt levéllel fordult Galambos Dénes országgyűlési képviselőhöz  a  dunaújvárosi, ma az ausztriai Menekültügyi Szolgálatnál dolgozó Nagy Viktor menedék- és idegenjogi szakjogász. A szakértő szerint az Soros-kampány nem pusztán antiszemita, de  közízlést, az erkölcsöt és az alkotmányt is támadja. A levelet lentebb közöljük.

Share Button

Matuz János művészeti intendáns kapta a Pro Theatro díjat

Gratulálunk!

Szeptember 16-án, szombaton adták át a Vörösmarty Színházban a Pro Theatro díjat: az elismerését idén Matuz János művészeti intendáns kapta a fiatalokat megszólító érzékenyítő színházi programjának, a tehetséggondozásban végzett munkájának és mindezek közösségépítő szerepének elismeréseként.

Share Button

Melyik harc lesz a végső?

Vendégjegyzet.

Máté G. Péter ) középkorú, egy ideje egyedül élő férfinak elvei vannak. Emiatt családtagokkal, barátokkal, közeli és távolabbi szomszédokkal kerül kisebb-nagyobb összetűzésbe, eggyel-kettővel perbe és sokakkal haragba. Igazát rá akarja erőltetni másokra is, ha kell, kemény szóval, ha kell, hát ököllel. Gondolhatják, hogy hányan szeretik.

Share Button