Így harcolnak a civilek a kormány agymosása ellen

Így harcolnak a civilek a kormány agymosása ellen

Nyomtass te is címmel a régi szamizdatot idéző kezdeményezést indítottak útjára a civilek. A kormánypropaganda ellen naponta összeszerkesztett és tördelt hírválogatással lendülnek támadásba, amit bárki kinyomtathat és terjeszthet.

Gyermekrajz-kiállítás nyílt az Európa Klubban

Taneszköz a rászoruló gyermekeknek.

– Gyermekrajzokból nyílt kiállítás Alkotni jó! címmel június 6-án az Európa Klubban, az Igazgyöngy Alapítvány fiataljainak alkotásaiból. A kiállítás apropóján jótékonysági programot hirdetnek: lecserélésre váró, de még jó minőségű taneszközöket gyűjtenek rászoruló tanulóknak. Az Igazgyöngy Alapítvány által támogatott gyerekek alkotásaiból álló tárlatot Herczog Edit és Sági Vanda nyitotta meg.

Az Alapítvány művészeti iskolájában, Berettyóújfalu térségében 6-22 éves, nagyrészt hátrányos helyzetű fiatalok alkotnak és táncolnak, mintegy 600-an. A gyermekközpontú képzőművészeti műhely nemzetközi szinten is jegyzett, kiemelt szempontjaik az egyéniség és az identitás felvállalása, az önkifejezés. A kiállítás a tehetségek megmutatása mellett figyelemfelhívó programja a szociális, társadalmi érzékenyítésnek.

Az Igazgyöngy Alapítvány alapítója, L. Ritók Nóra azzal a felhívással fordult a jobb helyzetben élő diákokhoz, szüleikhez és az iskolákhoz, hogy a tanév végén lecserélésre kerülő, de jó minőségű, nem elhasznált taneszközeiket ajánlják fel rászoruló, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek. Az iskolakezdést ősszel segítheti például egy doboz zsírkréta vagy színes ceruza, egy kinőtt tornaruha, tornanadrág, egy megunt, de még szép tolltartó vagy iskolatáska. A felajánlásokat a kiállítás idején, június 23-ig várják az Európa Klubban – akár magánemberektől, akár az intézményektől.

A kiállításra a belépés ingyenes, szeretettel várják az iskolai osztályokat, családokat egyaránt: június 7-től 15-ig 9-13 óra között, június 16-tól délután 14-18 óra között.

 

 

 

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.