Így harcolnak a civilek a kormány agymosása ellen

Így harcolnak a civilek a kormány agymosása ellen

Nyomtass te is címmel a régi szamizdatot idéző kezdeményezést indítottak útjára a civilek. A kormánypropaganda ellen naponta összeszerkesztett és tördelt hírválogatással lendülnek támadásba, amit bárki kinyomtathat és terjeszthet.

Ínyencségek és elegáns nyugalom a történelmi falak között

Ahol az Országalma visszainteget.

Nem tudtam ellenállni és a mai ebédemet a Pátriában fogyasztottam el! Gyönyörű belvárosunk szívében. Ha jól emlékszem, talán ez volt az első kávézó a belvárosban, ami elkezdett életet lehelni a gyönyörű épületek sétáló utcáin. Sok fejlődésen ment keresztül és végül nem csak kávézó lett, hanem étterem is, immár több éve Zsuzsi és Zsolti keze alatt!

Egy igazi vendégszerető hölgyet láttam Zsuzsi személyében, aki kezében tálcával, ugyancsak kiszolgálta az éhes vendégeket! Semmiképpen sem tudok megfeledkezni a másik felszolgálóról sem, hiszen ő is kedvesen, mosolygósan szolgált ki bennünket és – ami nekem fontos – nem volt sosem tolakodó!

Gősi Balázs a konyha atyja, aki a csapatával a menübe olyat alkotott, amitől elállt a lélegzetem!

A levest nem hagyhattam ki, hiszen kíváncsi voltam vajon milyen lesz a hagymaleves?! Az ízek mindenben megfeleltek az elvárásomnak, mindent úgy éreztem, ahogy szerettem volna. Nem volt túl hagymás, de azért lehetett érezni, hogy mit eszem. A hagyma állaga is olyan volt, amit kedvelek, a színe sem ment át „gagyiba”.

A második fogás nekem a Tejszínes-füstölt lazacos gnocchi lett. A Velencei-tó egyik helyén kedveltem meg ezt a tésztaételt, az egyik parti helyen, de meg kell mondjam: ez a verzió simán verte azt. A tészta tökéletes állagú volt, a lazac pedig pont annyi, amennyi kell, teljesen el lett találva a harmónia benne. A tejszínes mártásba is tudtak csempészni új dolgot, ami igazán meglepett, mivel egyszerűbbre számítottam. A zöldségek julienre voltak vágva, nem voltak szétfőzve, pont úgy harmonizáltak a gyufaszál vastagságú sárgarépák és társaik, ahogy annak kell.

Lehetőség van csak levest fogyasztani – minden nap más, ami az étlapon szerepel: az ára 460 Ft, a főétel pedig olyan 980 Ft körül alakul minden nap. Az ár érték aránya teljesen megfelelő, hiszen szinte mindenhol körülbelül ilyen áron mennek a menük.

Az ebéd mennyisége is teljesen megfelelő volt, hiszen jól tudtam lakni , a töltött csirkecomb pedig kifogott ebédlőpartneremen, ami nem volt meglepő , hiszen hatalmas adagról beszélünk. A tálalás is kellemes volt, üzleti ebédnek is teljesen megfelelt volna. A hely mindehhez illően letisztult nyugalmat sugároz , a kellemes zenével egyetemben.

Étkezés közben az országalma mosolyog vissza ránk az ablak mögül, nyáron pedig a terasz ad kellemes környezetet a napi ebéd vagy vacsora elfogyasztásához. Persze még sok sok ínyencséggel vár mindenkit a Pátria, kávék , fagylaltok , desszertek, sütemények és az étlapjuk maga is az. Mint az előző hely, ez is a „nagyon ajánlott” kategóriába tartozik!

(Lecsó)

Share Button
Name:
Email:
1 + 7 = ?
Subject:
Message: