Így harcolnak a civilek a kormány agymosása ellen

Így harcolnak a civilek a kormány agymosása ellen

Nyomtass te is címmel a régi szamizdatot idéző kezdeményezést indítottak útjára a civilek. A kormánypropaganda ellen naponta összeszerkesztett és tördelt hírválogatással lendülnek támadásba, amit bárki kinyomtathat és terjeszthet.

Ki lehet a királysírokban?

A szakma óvatosan fogalmaz.

Árpád-házi király csontjait vizsgálták – adta hírül a muemlekem.hu portál. Ha figyelmesen átolvassuk az írást, kiderül: a szakemberek még mindig nem tudják, kinek a csontjai vannak a kánon szerint „királysíroknak ” nevezett „gyűjteményekben”. 

Bár a fehérvári aktuális városvezetés győzelmi jelentése szerint „Az osszáriumot bárki megnézheti a Nemzeti Emlékhelyen minden évben a Királyi Napok alatt augusztusban”,  a szakmai portálon megjelent írás jelentősen árnyalja mindezt.

E szerint:   elkészült a szakmai publikáció, leadtuk a kéziratot, jelenleg a megjelenésére várunk. Mivel sok kollégám munkája van benne, addig nem mondhatok el részleteket, hiszen azzal megsérteném az ilyenkor kötelező szakmai közlési protokollt” – mondta el Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója.  Az intézmény munkacsoportja 2013-ban kezdett dolgozni a jelenleg a Mátyás-templomban található, azonban eredetileg a székesfehérvári bazilikában eltemetett emberi maradványok azonosításán.

Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója

Az interjúból több minden kiderül:

  • A munkát nemzetközi összefogással végzik, három külföldi laboratórium is elvégzi a genetikai vizsgálatot, így nem vitatható a kontrollált eredmény.
  • A program vezetője, Kásler professzor 2014 márciusában vett mintát a korábban már meglehetősen nagy szakmai egyetértéssel III. Bélaként meghatározott férfi, illetve az eredetileg balján nyugvó felesége, Châtillon Anna maradványaiból
  • A királyné DNS-ének vizsgálata pedig azért volt fontos, mert így a többi maradvány esetében meg lehet állapítani, hogy az illető felmenője, vagy leszármazottja volt III. Bélának.
  • komoly részt kaptak a morfológiai megfelelések…  A genetikai anyag vizsgálatával azt is kimutattuk, hogy ezek a genetikai jegyek Eurázsia különböző területein fordulnak elő…
  • Őket már akkor – a korszak tudományos színvonalán, temetkezési mellékletek alapján – azonosították…
  • Kilenc azonosítatlan maradvány… a kriptában maradt…
  • A szakmai publikáció megjelenése után kezdődhet el megfelelő anyagi források birtokában a székesfehérvári romterületen lévő osszáriumban, vagyis csontkamrában lévő, a feltárásokból származó emberi maradványok genetikai vizsgálata.

 

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.