Így harcolnak a civilek a kormány agymosása ellen

Így harcolnak a civilek a kormány agymosása ellen

Nyomtass te is címmel a régi szamizdatot idéző kezdeményezést indítottak útjára a civilek. A kormánypropaganda ellen naponta összeszerkesztett és tördelt hírválogatással lendülnek támadásba, amit bárki kinyomtathat és terjeszthet.

Megállítom Brüsszelt

Máté G. Péter

Nincs mese, meg kell állítanom Brüsszelt. Oda van írva a felhívás az óriásplakátokra, ott virít szinte minden újságban. Ennek fele sem tréfa, itt bizony tennem kell valamit. Kicsit bajban vagyok, mert a múltkor, amikor biciklizés közben elszakadt a fékbowden, a bringát is alig tudtam megállítani, majdnem elestem, és a szelet sem sikerült tenisz közben, pedig igencsak kellemetlenül fújt. Szóval vannak gondjaim a megállításokkal.

Este fáradtnak éreztem magam, ezért aztán reggelre halasztottam a megállítást. Akkor nagy bőszen neki is kezdtem, de aztán mégis jobbnak láttam előtte bereggelizni, a jó munkához ugyanis kell az erő. Megettem a szalámis, sajtos szendvicseimet, hozzá egy kis paradicsomot, paprikát, jófajta három az egyben kávéval leöblítettem és máris tisztábban láttam a világot. Na, gondoltam, itt az ideje nekilátni, mert ha feladat van, akkor azt meg kell csinálni. Aztán csak ültem és néztem ki magam elé a fejemből, mert fogalmam sem volt, hogyan is állítsam meg Brüsszelt. Merthogy sehol sem láttam. Körülnéztem a szobámban, sehol, kimentem a kertbe, majd az utcára, de nem jött. Most légy okos Domokos, gondoltam, mert sehol sem volt Brüsszel.

Kicsit

elgondolkodtatott az is, hogy meglehet, ez a Brüsszel nevű egyén nem is jön errefelé? Akkor meg hogy állítsam meg? Vagy talán nem is egy személyről van szó, hanem Belgium fővárosáról és az Európai Unió központjáról? De én még sohasem találkoztam személyesen sem élő, sem főváros Brüsszellel, bár jártam Belgiumban. Igaz, akkor is csak úgy átugrottunk párommal Luxemburgból Mechelenbe, várost nézni. Beismerem, annak idején eszembe sem jutott, hogy ha továbbautózunk Brüsszelig, akkor azt én ott helyben meg tudnám állítani. Megnéztük a katedrálist, sétáltunk a főutcán, aztán ennyi. Ha akkor észnél vagyok, talán Mechelent megállíthattam volna. Vagy ha az asszony figyelmeztet rá. De nem tette. Egyre inkább úgy érzem, hogy túlnő rajtam a feladat, nincs egyetlen épkézláb ötletem sem, hogy merre is induljak, mit vigyek magammal, amivel el tudom végezni mélyen tisztelt egyszemélyi vezetőm által rám osztott feladatot.

Mert

ha kéri, akkor meg fogom állítani Brüsszelt, ez nem vitás. De valószínűleg nagyon agyafúrt valami lehet ez a Brüsszel, mert még a kisvárosom főutcáján sem mutatkozik semerre sem. Egy szó, mint száz: bajban vagyok. Aztán egy kósza gondolat fészkelte be magát az agyamba. Lehet, hogy arról a Brüsszelről van szó, amelyik tizenhárom éve csak úgy, számolatlanul dobálja felénk a sok-sok pénzt, és amelyből sokan oly jól élnek? Amennyiben igen, akkor szólok: most álljanak meg!

Vagy talán nem is Brüsszelt kellene megállítani?

(v-to.info)

Share Button