Vége a látogatási tilalomnak

Vége a látogatási tilalomnak

Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma az utóbbi hetekben folyamatosan csökkent, a megyei influenzajárvány a 14. héten befejeződött. A megyében minden egészségügyi intézmény látogatható, feloldották a látogatási tilalmat a Szent György Kórházban is.

Székesfehérvár a legjobbak között

Székesfehérvár a legjobbak között

Elkészült a Financial Times csoporthoz tartozó fDi Magazine kétévente kiadott „European Cities and Regions of the Future\\\" melléklete. Ebbe Budapest és a közép-magyarországi régió mellett Székesfehérvár, Debrecen és Kecskemét is bekerült. (fehervar.hu/hipa.hu - fotó: Denso)

Meghalt az alapító

O.Z.O.R.A.

Az O.Z.O.R.A. Fesztivál alapítója, a terület tulajdonosa, szerény gazda, nomád juhász és legfőképp, távolba látó vizionárius, Zimányi Dániel váratlanul távozott közülünk szombaton, március 17-én – adta hírül a fesztivál hivatalos Fcebook oldala.

Zimányi gazdálkodóként élt 1993 óta Dádpusztán, mígnem 1999-ben külföldi szervezők megkeresték azzal, hogy az ő földbirtokán rendeznék meg a Solipse nevű fesztivált, amely aztán meg is valósult. Öt évvel később Zimányi megalapította az Ozora fesztivált, melyet azóta is minden nyáron megrendeznek.

   –  Danibácsi, ahogyan mi becézzük –  és a földi paradicsomról alkotott látomásai –  jelentős szerepet játszott a magyarországi goa psytrance szcéna, valamint a körülötte kivirágzó szubkultúra és közösség formálásában, létrehozva a világ egyik vezető pszichedelikus zenei fesztiválját, összekötve és egyesítve a szeretet-fény által vezérelt törzseinket bolygónk minden pontjáról. Utolsó leheletéig tervezgette, építette és szépítgette alternatív ozorai valóságunkat. Ez az ő hagyatéka, amit világszerte oly sokan hívhatunk ‘édesotthonozoránk’-nak. Mélyen hálásak vagyunk –  írják a búcsúzók.

  • Így folytatják:

Hogy megtapasztalhattuk a vele együtt teremtést, hogy meríthettünk bölcsességéből, szigorú munkaerkölcséből és magas elvárásaiból, megismerhettük egyedi humorát és szeme pajkos csillogását, tiszteletteljes szeretetét az állatok és a természet iránt, és hálásak vagyunk mindazokért az álmokért, amiket számunkra váltott valóra, és mindazokért az álmokért amiket neki köszönhetően megélhetünk. Nélküle egyikünk sem lenne ma az, aki.
Egyszer tréfásan megjegyezte, hogy a népmesék hőse is sokszor csak egy egyszerű juhász, és most valóban azzá vált, a mi legendás Csillagszemű Juhászunká. Mi pedig maradunk, ahogy egyszer védelmezve mondta ránk, ártalmatlan virággyermekei.
Hiányozni fogsz nagyon, Danibácsi. Köszönjük, hogy kitártad előttünk a földi paradicsom kapuit, ahol élsz tovább, és szívünkben legmélyebb hálánkkal, az ozorai szellem minden egyes megnyilvánulásában, most és mindörökké.

 

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.