Melyik harc lesz a végső?

Vendégjegyzet.

Máté G. Péter ) középkorú, egy ideje egyedül élő férfinak elvei vannak. Emiatt családtagokkal, barátokkal, közeli és távolabbi szomszédokkal kerül kisebb-nagyobb összetűzésbe, eggyel-kettővel perbe és sokakkal haragba. Igazát rá akarja erőltetni másokra is, ha kell, kemény szóval, ha kell, hát ököllel. Gondolhatják, hogy hányan szeretik.

   Komoly hasonlóságot találtam a fentiek és aközött, hogy hazám kormánya – de többnyire nem a polgárai – mind több szövetségesének, barátjának megy neki. Baja van az unióval, amelynek a lakosság döntő többsége ma is híve, és csak az elmúlt két-három évben különböző, többnyire mondvacsinált okok miatt baja támadt már a román, szlovák, szerb, horvát, norvég, holland, osztrák, német szomszédunkkal, barátunkkal. Országunk egyszemélyi vezetője messze többet használja a harc és csata szavakat, mint a béke bármilyen kifejezését.
   A napokban éppen Ukrajnával akadtunk össze, bár ezúttal az ottani magyarokat is sújtó oktatási törvény miatt kivételesen jogos a felháborodás. Úgy tűnik, az egész világ kezd mind idegesebbé, kötekedőbbé, harciasabbá válni, mintha az emberiség egy részének hiányozna egy újabb világháború. Több országban is felgyorsult a fegyverkezés, a nagyhatalmak óriásit szájkaratéznak egymással, és Észak-Koreában, míg a nép jószerével füvet eszik, hogy mind több pénz jusson fegyverekre, a jól táplált „kedves vezető” az atombombát szállító rakéta gombján tartja zsíros ujját. De nincs nyugalom máshol sem, Mianmarban például százezer számra öli, teszi földönfutóvá a rohingyákat, vagyis az ország kisebbségét alkotó lakosait a helyi katonaság, arab földön háború zajlik több fronton, előidézve a soha nem látott nagyságú népvándorlást Európa irányába, amely számtalan újabb feszültsége forrása lett az elmúlt években.
Az már régen bebizonyosodott, hogy a végtelenül nagy mennyiségű és folyamatosan bővülő tudása mellett is nehezen tanuló faj az ember. Például sok évezredes, háborúskodással színesített történelme még mindig nem elég bizonyíték számára arra, hogy a hadviselés, ellenségeskedés soha nem hozza el a feltétlen békét és megnyugvást, sokkal inkább az újabb viszályt.
   Nyilvánvalóan sok lett az ember e mind szűkebb sártekén, jószerével egymásba érnek a testek, egy-egy nagyváros sokmilliós lakossága számára a személyes tér parányivá zsugorodott, vagyis az embereknek több helyre, élelemre, tárgyra van szükségük, amelyekhez víz, termőföldek, energiahordozók, alap- és nyersanyagok kellenek. Ha pedig nincs, hát másoktól akarják elvenni. Fegyverekkel. És erre tesznek rá jó pár lapáttal azok a politikusok, akik saját hatalmuk bebetonozása érdekében gerjesztik még tovább a feszültséget.
   Vajon melyik harc lesz a végső?

Share Button
Matuz János művészeti intendáns kapta a Pro Theatro díjat
L. Simon és Mészáros miatt áll a kés a levegőben Velencén

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.